Saulus

Aki a damaszkuszi úton fölkel a földről, az már Paulus, a Biblia Pál apostola. Róla már nem szól Mészöly Miklós új regénye. Magának a „pálfordulásnak” nem vagyunk tanúi tehát; a mű csupán Saulusnak, az új hit üldözőjének pszichológiai rajzát, érzelmi és gondolatvilágának metszetét adja. Mégsem fejlődésrajz ez a szó megszokott értelmében: ami előttünk lejátszódik, tulajdonképpen a probléma meggörcsösödése, kétségek és meggyőződések egyre elviselhetetlenebb megsűrűsödése, melyből teljesen előkészítve ugyan, s mégis robbanásszerű váratlansággal lép ki majd az új állapot – mint ahogy a nagy pszichológiai váltások általában így, nem az intellektus ellenőrzött, világos fokain, hanem a tudat mély, naptalan rétegeiben kerülnek elő.
A cselekmény négy évvel Jézus megfeszíttetése után játszódik, Júdea földjén. A regény korábrázolása, történelmi atmoszférája, históriai és földrajzi hitele kitűnő, a történet jelene hallatlanul érzékletes. A Saulus történelmi regény, de problémaköre összetett, és elevenségében a 20. század szemléletét hordozza. Egy individuum ábráját adja, az adott történelmi körülmények között, de korunk bonyolultsági fokán, a modern filozófia és lélektan eszközeivel. Mindezt szűkszavúan, versszerű sűrűséggel, tömören felszikrázó hasonlatokkal, plasztikus és éles leírásokkal; egy magasfeszültségű próza száraz villódzásaiban.